Proksza Gyöngyi

festőművész, grafikus

 



    

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 Proksza Gyöngyi interjúja a Szent Kereszt Magazinban


"Reményt adó képek"

Szent Kereszt Magazin - 2007.

Proksza Gyöngyi

erdőmérnök és festőművész

[az eredeti cikk megtekintéséhez kattintson ide (22-23. oldal)]

A család írásos adatok alapján, több száz évre visszamenően hívő és gyakorló keresztény volt. Zólyom vármegyéből kerültek a protestáns üldözések kezdetekor Nógrádba. Proksza Gyöngyi szüleivel 1952-ben költözött Isaszegre. Fiatalon megmutatkozott rajzkézsége, és sikeresen szerepelt országos rajzversenyeken, de a képzőművészeti iskolába nem vették fel, ami lelki válságot okozott. Szerencsére édesapja hatására megszerette a természetet, így új reményekkel indulva, Sopronban megkapta az erdomérnöki diplomát. Pályáját Somogyban kezdte el, és ugyanekkor a táj és a növények szépsége megihlette a festésre is. Hullámhegy és -völgy követte egymást. Férjétől elvált, erdőmérnöki állását igazgatójának bosszúja miatt elveszítette. Rehabilitálása még a rendszerváltás után sem sikerült. Hiába beszélt tolmács szinten angolul, munka és pénz nélkül maradt gyerekeivel egy Keszthely közeli település szükséglakásában. A vidék rossz közbiztonságára jellemző volt, hogy tizenegy év alatt tizenhatszor törték fel lakásukat. Munkakedve és hite megmaradt, így mesél a "sötét alagút" végéről:
"Keszthelyen láttam, hogy az utcán különböző festményeket árulnak. Biztos voltam abban, hogy én is tudok olyanokat készíteni. Épp húsvét közeledett, és nem volt annyi pénzünk, hogy az ünnepet ennivalóval győzzük. A kertünk nárciszát lefestettem, és a képet elvittem tőlünk húsz kilométerre lakó kollégámhoz. Ő lelkesen dicsérte, és rögtön kijelentette vételi szándékát. Örültem, hogy nem nekem kellett ezt sugallni, és egyben megoldódott húsvéti gondunk is."

Proksza Gyöngyi önképző módon fejleszti tudását, nem ragaszkodik egy stílushoz, sem egy témához. Azért a természet mindig jelentős szerepet kap festményein. Vázlatot nem készít, lelkében gyűjti össze az élményeket, ezt felidézve alkot. Az ország legkülönbözőbb helyein több mint hatvan egyéni kiállítása volt eddig, és bármikor készen áll nagy anyagával egy új önálló tárlatra. Három művészkör tagja: a somogyi, a zuglói és a budapesti székhelyű Keresztény Alkotók Közösségéé. Rendszeresen részt vesz a Dél-somogyi Tavaszi Fesztivál közös kiállításain. Kérdésemre, hogy mi késztette vallásos témájú képek készítésére, a következő választ kaptam.

"Mi, gyermekek abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy tudatra ébredésünket a vallásos környezet határozta meg. Négyen vagyunk testvérek és nekem is négy gyermekem van, így a legtermészetesebb, hogy nagy családban nővén fel, gyermekeinket is ugyanebben a szellemben neveltük. A korai egyházi kapcsolódás révén, később látva a bensőségességet nélkülöző műanyag világot, úgy éreztem, szükség van arra, amit egyedinek, nemzeti sajátosságot is tükrözőnek, belső lelki értékeket kisugározni képesnek ítélhetünk. Hihetetlenül nagy mértékű igazolás volt számomra, amikor munkámról a 'Magyar Kis-boldogasszonyról', egymástól teljesen függetlenül többen, atyák, plébánosok azt mondták, hogy 'sugárzik belőle a tisztaság'.


A képen: "Meghoztuk a második babát a kórházból - Ásotthalom, Erdészeti Szakiskola - 1971. június"

Mik a jelenlegi tervei, és céljai?
"Tovább bővítem és fejlesztem grafikai - verses üdvözlet - sorozatomat. Hasonlóan a rézkarc technikával készült, festett, színezett magyar szentekből álló sorozatomat novemberre kiegészítem egy Szent Imrét ábrázoló képpel. A gödöllői evangélikus templom négy ablakára üvegfestményt készítek, az evangélium négy jellegzetes idézetének megjelenítésével. A négy kép kompozíciós vonalaival összefonódik, egyet alkot. A műhelyrajz már készen van, hiszem, hogy karácsonykor felszentelésre kerülhet. Különösen vonz a monumentális festészet, amely szélesebb közönséghez szól. Az 'Al secco' technikát szeretem (ez száraz vakolatra enyves vagy más kötoanyagú festékkel történo falfestés). Első munkámat 1999-ben szentelték fel Gyékényesen a Szent József templom szentélyébe készített 12 négyzetméteres 'Szent József halála' című művel. A második ilyen nagy munkámat, Somogy megyében a nagybereki templom diadalívére készült - a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló 24 négyzetméteres - falfestményt 2000-ben szentelték fel. Ebben a műfajban nagy lehetőséget látok, és úgy tűnik, hogy széles körben igény van rá. Célom: a mai magyar ember lelkéhez szólni, a pszichés igényeknek megfelelő új magyar egyházi stílust kialakítani. Ez soha nem állhat azon az alapon, amit a dömpingben gyártott olasz és német képek merev másolatai nyújtanak a szemlélőnek. A mai egyházi kép ezzel szemben kell hogy megragadjon, áhítatra ébresszen, lelki melegséget, biztatást, reményt adjon. Érthető szimbólumrendszerével elgondolkodásra késztessen és imára indítson."

NÉMETH ANDREA

2007. - Szent Kereszt Magazin

 


MENÜ

 

KEZDŐLAP

AKTUÁLIS

BEMUTATKOZÁS

KÉPGALÉRIA

RENDELÉS

KAPCSOLAT

 
 
Ha valamelyik munkám
megtetszett és rendelni vagy vásárolni kíván, kérem hívjon a
20/586-2925-ös telefonszámon vagy írjon e-mailt a
gyongyi@proksza.hu címre!
 

 


 

 

 

 

| Kapcsolataim, linkek | Proksza Gyöngyi festőművész, grafikus | Impresszum |