Proksza Gyöngyi egyik bemutatkozó cikkje
"Természetszeretet - hazaszeretet"
Proksza Gyöngyi
erdőmérnök-festőművész bemutatkozása
Magamról
Isaszegre 1952-ben költöztünk családommal, itt végeztem el az általános iskolát. Édesanyám pedagógus volt és egésze kicsi koromban megtanított rajzolni. Írni és olvasni is korán megtanultam, így az iskolában könnyű dolgom volt. Nagyon szeretem a természetet, gyermekkoromban édesapámmal gyakran jártunk az erdőt. Érettségi után Sopronba kerültem erdőmérnök hallgatónak. A diploma megszerzése után Somogyba költöztem, egy erdészházban laktam. Itt kezdtem el festeni. A természet szépsége örömöt és megnyugtatást jelentett számomra és ihletet adott a művészethez. Ma is rengeteget utazok, sok időt töltök a természetben, mindent megfigyelek. Vázlatokat, tanulmányokat soha nem készítek. A szépet fényképszerűen emlékezetemben megőrzöm, s amikor szükség van rá, bármikor előhívhatom. Nincs egy meghatározott kifejezésmód, amihez ragaszkodom. Vannak témák, kompozíciók, amiket emlékeimből nagyon gyorsan le tudok vetíteni a vászonra vagy kartonra. De van olyan tema, amit egy-másfél évi gondolatban őrzés után festek meg. Főleg a szimbolikus-misztikus témáknál van így. Hihetetlenül gyorssá válik így a munka, nincs gond a vázlatok tárolásával.
Művészetemről
Szívesen választok témának bármit, ami magyar, s ebbe nagyon sok minden belefér. Erdők, a falusi
élet, vízpartok varázsa, kalandozás a régmúltba, várak várromok. A magyar föld virágai.
A húgom Rómában él, a Vatikánban könyvtárosként dolgozik. Sokszor hívott, hogy menjek festeni oda. Eddig nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert úgy érzem rengeteg tennivalóm van itthon, ez az érzés nem enged máshová.

Erdész egyenruhában
A természet ábrázolás meghatározó a munkámban. A mai világban hihetetlenül felértékelődött minden, ami a természetes és a szép fogalomkörébe tartozik. Egy-egy oldott hangulatú erde kép, megejtően szép, sugárzóan méltóságteljes erdei vad ábrázolása képes kiemelni a mindennapi szürkeségből, energiája észrevétlen átsugárzódik a szemlélőbe.
A századforduló idején felvirágzott s a "Güdüllői Műhely" által magyar földön kivirágoztatott art nouveau lebilincsel. Rehabilitálja a szépséget, amely nemcsak gyönyörködtet, de még gyógyítani is képes. Ezzel a témával amerikai ösztöndíjra készülök. Tanulmányom hangsúlyos része az "art-terípy", gyógyítás a művészet által, aktuális témakör.
A vadász és erdő témákban szívesen elevenítem meg a romantikus stílust, erőteljes, élénkítően ható témáknál jól hatnak az expresszionista stílus jegyek. Rézkarcokat nemrég, másfél éve készítek. Ekkor volt alkalmam részt venni a Somogy megyei Igalban egy képzőművészeti alkotó táborban. Ez a régi, finom kifejezési lehetőség rabul ejtett. Az emberek szívesen gyönyörködnek ezekben a lélekhez szóló miniatűrökben. A legelső munkáim olajjal készültek, ezeknek nagy sikerük volt a közönség körében. Később szerettem bele a pasztellba. A lágy átmenetek, könnyed lazúrok sok esetben kifejezőbbek. A szecesstuüs sorozataim (liliomfélék, vadászmitológia, őzek, lovak, szarvasok) pasztellból indulnak, amelyhez kialakítottam egy sajátos összetéltelű, többféle technikát ötvöző kifejezésmódot, ami jól egyesíti az erőteljességet és a lágy érzelmi telítettséget.
Különösen szívesen készítek falfestményeket templomokban, olykor lakásokban is. Ezekre s a színes festett üvegblakokira az igény reneszánszát éli.
Restaurálással is foglalkozom. Nagy kihívást és egyúttal siker élményt is jelentett számomra egy 120 éves freskó restaurálása a gyékényesi templomban.
Bemutatkozásaim, kiállításaim
Eddig 47 alkalommal mutatták be a műveimet az ország különböző városaiban megrendezett kiállításokon. A televízióban is többször került bemutatkozásra.
Vallási-történelmi visszaemlékezéseket készítettem a magyar milleneumi alkalmára. Nagy sikere volt az erre az alkalomra készített "Magyarok nagyasszonya" című képemnek, ezt a Duna Televízió is bemutatta. Szint a Dina TV ismertette az "Ezer évünk" című üdvözlőlap-sorozatot, amely ünnepi alkalmakra egy-egy szép magyar verssel és grafikával örvendezteti meg a közönséget. Két évvel ezelőtt New Yorkba is eljutottak a magyar föld szépségét bemutató munkáim.
Terveim, álmaim
Beleízleltem a falfestésbe, mely nehéz és egyúttal magával ragadó. Szívesen készítenék még további morális festményeket, üveg ablakokat templomokba s középületekbe is. Szívesen állítanék össze legszebb munkáimból falinaptára.
Proksza Gyöngyi
ESE Híradó - 2004. március
 |